Erőss Rebeka vagyok, pszichológus. Itthon mind felnőttekkel, mind gyermekekkel végzek terápiás munkát kórházi és magán körülmények között.

Nagy álmom vált valóra, amikor másodszori nekifutásra kijutottam Kenyába, a mesés környezetben fekvő St Joseph Gyermekotthonba, itt töltöttem többek között a Karácsonyt és a Szilvesztert is, végignézve az ünnepekhez kapcsolódó izgalmakat.

Nagyon tanulságos és soha nem feledhető élmény lett számomra ez a néhány hét. Mind az, amit itthon a barátaimtól, családomtól, és kollégáimtól kaptam, mivel nagyon sokan támogatták és segítették az utamat, hogy kinn mind anyagiakban, mind élményekben is adni tudjak.

Felejthetetlen volt az is, amit a helyiektől kaptam, segítőkészség, kifogyhatatlan szeretet és a mindennapi nehézségek ellenére…

Sok fiatal tervezi, hogy rövidebb-hosszabb időre elmegy világot látni, kiszakadni a megszokott keretek közül, megismerni egy másik kultúrát. Egzotikum, kaland, kultúrsokk – egy kenyai árvaház a legjobb terep mindezek megtapasztalásához.

Oláh Anita frissen végzett óvónő. Régóta foglalkozik gyerekekkel a bölcsődében és a játszóházban, ahol dolgozik, ezek mellett animátorként hosszú évek óta hátrányos helyzetű, köztük cigány gyerekeket táboroztat. Véletlenül ismerte meg a Taita Alapítványt, akik egy kenyai árvaházat támogatnak. A kalandvágy és a segíteni akarás vitte két és fél hónapra Bura Mission-be a kenyai hegyek közé, ahonnan néhány hete érkezett haza. Azt mondja, nem gondolta volna, hogy a budapesti forgatagot és zajt ilyen nehéz lesz megszoknia. Az életre szóló élmények még…

Könczöl Kamilla vagyok, szociálpedagógus. Régi álmom volt, hogy a főiskola befejezése után egy afrikai árvaházban végezzek önkéntes munkát. Sokáig kerestem a lehetőségeket, míg végül rátaláltam a Taita Alapítványra, mely segítségével 2016 májusában indultam útnak Kenyába, a gyönyörű, hegyek között fekvő Bura Mission faluba.

Egy évig önkénteskedtem itthon a kiutazás előtt, valamint a hazatérés után is segítettem különböző feladatokban. Már az alapítvánnyal való első találkozás során tudtam, hogy a Taita Alapítvány a legmegfelelőbb választás volt, a mai napig szerencsésnek tartom magam, hogy velük utazhattam.

Az árvaház nagyon szép környezetben van, a helyi emberek kedvesek, a gyerekek pedig okosak, szófogadóak, segítőkészek, aranyosak és teli vannak szeretettel (és…

Az árvaház egy paradicsomi faluban van Taita hegyen. Gyerekek mindenhol. Picik és nagyok, mindenki egyszerre sírja-mondja a magáét. Élet zajlik. Nincs rend,de káosz annál inkább. Mégis, van ebben valami édes szabálytalanság. Semmi sem állandó, ki tudja mi lesz holnap. Önkéntesek és adományozó látogatók jönnek, aztán mennek. Szüleik nincsenek, de végül is mindenki mindenkinek a testvére itt. Néha összekapnak, de figyelnek nagyon egymásra. Ismerik egymást jól. Próbálok játékosan rendet bevezetni, játszani velük. Kisebb-nagyobb sikerrel. Rájövök, hogy az esti meséim előadásával leveszem őket a lábukról. Innentől az a szabály, hogy ha nincs rend a szobákban, nincs mese. Beválik. Legalábbis éjszakára, mikor a mese után minden elcsendesedik (csak pár baba gőgicsél kitartóan éjszaka is) és a…

Elhatároztam, hogy minden héten írok haza levelet…

Eljött az évzáró (november 13-a) és 6 órás volt... már épp készültem, hogy feladom, de inkább elfoglaltam magam: fényképeztem őket a bizonyítványaikkal meg a díjakkal a tanulmányi eredményeikért. A régióból jöttek mindenféle magas rangú képviselők, ők adták át a díjakat. A rendezvény alatt adományokat gyűjtöttek a cserkészek javára, hogy abból tudják majd fedezni az útjukat a következő versenyre, amire hétvégén indultak. A pénzgyűjtés úgy zajlott, hogy – szuahéliül – az egyik képviselő buzdította a gyerekeket, hogy kihez menjenek oda, kitől kaphatnak pénzt… Amikor az irányomba kezdett beszélni, és mindenki felém fordult – nos, kezdett derengeni, hogy ez most nekem szól.
Jó hosszan beszélt.
Jó hosszan nevetett…