Mosoly a nyomorban

Sok fiatal tervezi, hogy rövidebb-hosszabb időre elmegy világot látni, kiszakadni a megszokott keretek közül, megismerni egy másik kultúrát. Egzotikum, kaland, kultúrsokk – egy kenyai árvaház a legjobb terep mindezek megtapasztalásához.

Oláh Anita frissen végzett óvónő. Régóta foglalkozik gyerekekkel a bölcsődében és a játszóházban, ahol dolgozik, ezek mellett animátorként hosszú évek óta hátrányos helyzetű, köztük cigány gyerekeket táboroztat. Véletlenül ismerte meg a Taita Alapítványt, akik egy kenyai árvaházat támogatnak. A kalandvágy és a segíteni akarás vitte két és fél hónapra Bura Mission-be a kenyai hegyek közé, ahonnan néhány hete érkezett haza. Azt mondja, nem gondolta volna, hogy a budapesti forgatagot és zajt ilyen nehéz lesz megszoknia. Az életre szóló élmények még kavarognak benne, és úgy érzi, hogy itthon nincsenek problémák, legalábbis azok eltörpülnek az Afrikában látottakhoz képest.

Nagyon szeretek utazni, ez, és az alapítvány szellemisége együtt elég volt, hogy komolyan elhatározzam: elmegyek Afrikába. Másfél évig készültem erre. Az önkéntes munka itthon kezdődik, adományt gyűjtünk, nevelőotthonban programokat szervezünk, iskolákban Afrika napokat tartunk játékokkal, zenével. Az is egy érdekes kezdeményezés, hogy az itthoni nevelőotthon gyerekei rajzokat küldenek Burába.

A teljes cikk itt olvasható