A 3 kismalac

Könczöl Kamilla vagyok, szociálpedagógus. Régi álmom volt, hogy a főiskola befejezése után egy afrikai árvaházban végezzek önkéntes munkát. Sokáig kerestem a lehetőségeket, míg végül rátaláltam a Taita Alapítványra, mely segítségével 2016 májusában indultam útnak Kenyába, a gyönyörű, hegyek között fekvő Bura Mission faluba.

Egy évig önkénteskedtem itthon a kiutazás előtt, valamint a hazatérés után is segítettem különböző feladatokban. Már az alapítvánnyal való első találkozás során tudtam, hogy a Taita Alapítvány a legmegfelelőbb választás volt, a mai napig szerencsésnek tartom magam, hogy velük utazhattam.

Az árvaház nagyon szép környezetben van, a helyi emberek kedvesek, a gyerekek pedig okosak, szófogadóak, segítőkészek, aranyosak és teli vannak szeretettel (és szeretetvággyal).

Amikor megérkeztem, az összes gyerek a nyakamba ugrott, már tudták a nevemet és vártak, és úgy viselkedtek, mintha már rég ismernénk egymást. A sok szeretet és ölelés, amit kaptam, később is jellemző volt, minden nap óvoda, iskola után nagyon örültek nekem, mindig sokan voltak körülöttem.

Örömet okozott látni a csillogó szemüket, amint mindennek szívből örülnek, értékelik a kis apróságokat, egyszerű dolgokat is. A magyar támogatóktól kapott leveleket, kis ajándékokat, adományként gyűjtött vitaminokat, bármilyen közös programot, még a közös munkát is, de persze az együtt töltött szabadidőnek, játéknak jobban örülnek (legyen az rajzolás, készségfejlesztő játék, kézműveskedés, sport, kirándulás, mesenézés, bármi, ahol ki tudnak kapcsolni, főleg, ha az önkéntessel együtt gyakorolhatják). A kedvencek persze a különleges programok voltak, mint a főzés, amikor kenyai vagy magyar ételeket készítettünk, illetve, mikor strandon jártak, már a készülődés és a buszozás is külön élmény volt.

A szürke hétköznapoknak általában két fénypontja volt, az állatfarm és az esti mese. Iskola és óvoda után azonnal kérték, hogy látogassuk meg az állatokat. A farm közvetlenül az árvaház mögött van, nagyon szeretnek oda járni a gyerekek. A házi állatok mellé érkezett egy anya és 3 kölyök kutya is. Tanítgattam őket arra, hogyan bánjanak az állatokkal, hogyan ne okozzanak nekik fájdalmat, simogassák őket, figyeljék, van-e nekik vizük, ételük. A nagy kutyussal sétálni jártunk, hétvégén pedig együtt takarítottuk ki a házukat, takaróikat. Sajnos Afrikában nem bánnak jól az állatokkal, a kutyákat is haszonállatnak tekintik, nem néznek rájuk szeretettel. Ezért is örültem, mikor láttam a gyerekek érdeklődését az állatok iránt, ami nőttön-nőtt az által, hogy megtanulták, hogyan forduljanak az állatok felé.

A kedvenc meséjük A 3 kismalac volt, bárhányszor szívesen meghallgatták, és kívülről tudták. Mese után magyar dalokat énekeltem nekik, mindenkinek külön egyet-egyet, a legtöbbet ők is tudták fejből és velem dúdolták. Én is tanultam tőlük egy gyönyörű mondatot, Lala salama, azaz Jó éjszakát!

Úgy gondolom, a legfontosabb, amit az önkéntesek adhatnak, az a személyes figyelem, szeretet, ölelés, együtt töltött idő, bátorítás.

Csodás az a pozitivizmus, életöröm, szeretet, tanulni vágyás, érdeklődés, amit a gyerekektől tanulhat az önkéntes.

Életem egyik legjobb és legmeghatározóbb időszaka volt, rengeteg tapasztalatot szereztem, sokat fejlődtem és nagyon jól éreztem magam. Hálás vagyok, hogy megismerhettem a gyerekeket, a helyi embereket, a kultúrájukat, egy egészen más világot, amire mindig szeretettel fogok visszagondolni.

Anyukám is utánam jött egy hétre, ő mindig is gyerekek között dolgozott, így nagyon várta már, hogy megismerhesse a kenyai árvaház kis lakóit, és elvarázsolta a találkozás, sosem felejti el az élményt. Reméljük, még lesz lehetőségünk újra kiutazni a gyerekekhez, és újabb csodás emlékeket szerezni.