Civil szerepvállalás Afrikában

Beugróként indultam a kerekasztal beszélgetésre. Izgultam, hogy fogom megállni a helyem, mit fogok mondani, milyen kép alakul majd ki a TAITA Alapítványról a beszélgetés után. Hamarabb érkeztem, így épp meg tudtam hallgatni Könczöl Zsófi (Szívemben Született Afrika megálmodója és alapítója) előadását és minden félelmen eloszlott. Zsófi azt mondta, amit én is éreztem, amikor Kenyában voltam, illetve azokat a kétségeket írta le, amiket én is átéltem a hazaérkezésem után.

A beszélgetés más irányt vett, mint ami az előzetes terv volt. A kontinens alapvető problémáit mindenki ugyanúgy látja. A megoldás módja is azonos: a helyi segítség a létminimum biztosítására és hosszútávú segítség együtt lehet csak hatékony. Azonban az azonos motiváció alapján mindenki más úton indult el és ért el eredményeket.

A kerekasztal beszélgetésen elhangzott sikerek és kudarcok megmutatták, hogy a lelkiismeretes szervezetek összefogása és tapasztalat cseréje, a működő projektek megosztása egymás között és ezek kiszélesítése vezethet igazi eredményre.

A TAITA alapítvány árvaházában már az életkörülmények javításában, az oktatás megszervezésében és a helyi gazdaság (mezőgazdasági önellátás) megalapozásában élen jár.

Könczöl Zsófiék (Szívemben Született Afrika Egyesület) a prevencióra nagy hangsúlyt helyeznek, az ő programjaik az asszonyok tanításával, a közösség szemlélet formálásával a közösséget szeretné megváltoztatni.

Morris Andrea ( Közel Afrikához) a nők elleni erőszak, a gyermekházasságok és a csonkítás elleni átfogó program kidolgozásában jár elől. A tapasztalatcsere, egymás programjainak átvétele, adaptálása mindenki számára gyorsabb és mélyrehatóbb eredményeket hozna.

A másik nagy téma, a segíteni vágyó önkéntesek felkészítésének a fontossága volt. Afrika vonzó célpont, de csak akkor lehet sikeres az út, ha tapasztalt alapítványok, szakemberek készítik fel az önkéntest az út előtt és segítik feldolgozni az élményt a hazaérkezés után. Nagy lelki terhet jelent megélni egy ilyen utat és ezt meg kell osztani olyanokkal, akik már ismerik ezeket az élményeket. Sokat lehet segíteni, de könnyen lehet jószándékkal kárt is okozni.

Tóth Andrea