Mit tehet egy gyógytornász hallgató Afrikában...? Szerintem sok mindent.

Nagy Mónika Natasa vagyok, 20 éves budapesti egyetemista. Már a gimnáziumi éveim alatt elterveztem, hogy mindenképpen ki fogok menni Afrikába, hogy ott segíthessek a rászorulókon.

Az általam választott szakirány egy segítő hivatás, hiszen gyógytornász hallgató vagyok, így a gyerekek mozgásának fejlesztésében, esetleges mozgásszervi rendellenességek korrekciójában úgy érzem hatékony segítség lehetek a kenyai gyermekotthonban. Be kell valljam Nektek, már alig várom, hogy a diplomám megszerzése után kijussak, és én magam is segíthessek a megszerzett tudásomat felhasználva!

Részt vettem két Afrika Expon is a Taita Alapítvánnyal, ahol sokat tanultam az árvaházról, a gyerekekről, illetve önkéntes társaimat is megismerhettem, aminek nagyon örültem!

Következő lépésem az volt, hogy „követ” voltam a Taita új adománygyűjtő kampányában, az AHOL KINCS A CERUZA kampányban! Az árvaház diákjai számára gyűjtöttünk, hogy a következő tanévben ne szenvedjenek hiányt semmilyen tanfelszerelésben. Elgondolkoztam azon, hogy számomra itthon kifejezetten egyszerű a tanulás, hiszen mindenem megvan a tudás hatékony elsajátításához. Diákként tehát mondhatni könnyű dolgom van, azonban ez nem mindenhol van így, van, ahol támogatásra szorulnak a gyerekek, és én, ezzel az apró gesztussal ugyan, de hozzá tudtam ehhez járulni, így nem volt kérdés, hogy belevágok!

A 6 héten át zajló kampány alatt végig igyekeztem érdekes posztokkal bombázni az ismerőseimet, sokuknak személyesen is írtam üzenetet, és ez meg is hozta a gyümölcsét! 133%-át értem el a kitűzött célösszegemnek, amiről nem is álmodtam. Mindig feldobott, mikor jöttek az üzenetek, hogy még egy új adományozó támogatta a jó ügyünket, és eközben kizárólag pozitív visszajelzést kaptam az ismerőseimtől.

A kampányidőszakot egy hajnali séta koronázta meg a többi önkéntessel, amely során megcsodáltuk a napfelkeltét a Gellért-hegyről, jókat beszélgettünk, és nagyon finomat reggeliztünk! Ez méltó lezárása volt az adománygyűjtő hajrának, minden követ társam nagyon kreatív és eredményes volt. Várom a további kihívásokat és feladatokat, illetve közös programokat önkéntes társaimmal!