Itthoni önkéntes élmények

Végvári Lilla vagyok, már második éve segítek önkéntesként a Taita Alapítványnak különböző rendezvények alkalmával, így többek között az Afrika Expón is részt vettem. Egy kolléganőm réven ismerkedtem meg az alapítvány tevékenységével, rögtön lecsaptam a lehetőségre, és jelentkeztem önkéntesnek hozzájuk.

Érdeklődésem Afrika iránt még gyerekkoromban kezdődött. Elsősorban a kontinens élővilága vonzott. Az ott élő állatokról képes voltam minden dokumentumfilmet megnézni, amit vetítettek. Később aztán ez az érdeklődés átterjedt a kultúrára és az emberekre is. Tanulmányaim során (nemzetközi tanulmányok, történelem szak) is kiemelt figyelmet szenteltem a térségnek a Közel-Kelettel együtt, és egyre inkább kezdtem látni, hogy mekkora ára van/volt a nyugati (európai) ember jólétének. Éppen ezért gondolom úgy, hogy közösen kell tennünk azért, hogy az ottani emberek a szülőföldjükön tudjanak boldogulni, és ne kényszerüljenek olyan drasztikus lépésekre, mint annak elhagyása. A különböző Afrika témájú rendezvények színes forgataga mindig remek lehetőséget nyújt arra, hogy közelebb hozza a két világot egymáshoz, és hogy megismerjük a témával foglalkozó alapítványok és szervezetek munkáját, és személyesen találkozzunk az adományozókkal és az érdeklődőkkel. Sokféle ember fordul meg ilyenkor a standunknál sokféle szándékkal. Van, aki csak egy kis ajándékot keres a családjának vagy magának, van, aki célirányosan érkezik, szintén hasonló önkéntes tapasztalattal a háta mögött és szívesen megosztja velünk ezeket. De szinte mindenki érdeklődéssel fogadja lelkes beszámolónkat a Taita Alapítvány munkájáról, a gyerekek mindennapi életéről, és arról, hogy hová kerül, és adott esetben például mit fedez az adománya. Nagyon sikeresek szoktak lenni ezek a napok. Az itt összegyűjtött pénzt elsősorban étkezésre, orvosi ellátásra és oktatásra fordítják, valamint természetesen arra, hogy a sok nehézség közepette mégis valódi otthont és a lehető legszebb gyermekkort biztosítsák az ott lakók számára.

Mindenképpen szeretnék a közeljövőben önkéntesként én is hosszabb időt eltölteni Afrikában, és bevallom, vannak önző okaim is... Úgy érzem, hogy van valami, amit csak ott tud megtanulni és megtapasztalni az ember. Még nem tudom pontosan mi az, de arról is biztosan írni fogok pár sort.