Kővágó Veronika beszámolója

Az árvaház egy paradicsomi faluban van Taita hegyen. Gyerekek mindenhol. Picik és nagyok, mindenki egyszerre sírja-mondja a magáét. Élet zajlik. Nincs rend,de káosz annál inkább. Mégis, van ebben valami édes szabálytalanság. Semmi sem állandó, ki tudja mi lesz holnap. Önkéntesek és adományozó látogatók jönnek, aztán mennek. Szüleik nincsenek, de végül is mindenki mindenkinek a testvére itt. Néha összekapnak, de figyelnek nagyon egymásra. Ismerik egymást jól. Próbálok játékosan rendet bevezetni, játszani velük. Kisebb-nagyobb sikerrel. Rájövök, hogy az esti meséim előadásával leveszem őket a lábukról. Innentől az a szabály, hogy ha nincs rend a szobákban, nincs mese. Beválik. Legalábbis éjszakára, mikor a mese után minden elcsendesedik (csak pár baba gőgicsél kitartóan éjszaka is) és a csillagok ráborulnak a házra.

De hajnali 5.30-tól ismét kitör a hangzavar és a káosz. Az egyik visít, a másik énekel , a harmadik bőg, a negyedik hisztizik és ez nagyjából így megy estig. De hát ezen nincs is semmi meglepő, ha 36 gyerek lakik egy házban és nappal 4, este 2 dada vigyáz csak rájuk. Nem beszélve arról, hogy komoly érdekérvényesítés megy, harc a játékért, a figyelemért és egy kis szeretetért. Aztán a nagyobbaknak irány az óvoda-iskola. Reggel 7-től délután 5-ig és még este házi feladat is marad.

Sok hiba van még az iskolarendszerben, de legalább már van! A hiba, hogy kicsit mindenben fontosabb a mennyiség, mint a minőség. Néha emiatt a fejem verném a falba. De ez még jó pár év mire megváltozik. Más is zavar, pl. az, hogy képtelenség valamit gyorsan, hatékonyan elintézni. De hamar megtanulom, nincs mit tenni, itt ez van. Itt pole-pole van, ahogy ők mondják, ami annyit tesz: lassan-lassan...Talán van is benne valami. Nem kapkodnak annyit, nem gondolnak annyit arra ami volt, vagy arra ami lesz, hanem élnek a pillanatban. Nekünk is van mit tanulni tőlük!

Itt valahogy az elvárások és az igények sem olyan magasak. Áthatja az egész társadalmat a hakuna matata (=nincsen semmi baj). És ebben is van valami békés elfogadása a sorsnak. (Persze muzunguként (fehér ember) nem mindig könnyű, főleg az utcán, lépten-nyomon valamit el akarnak adni. Átverni is próbálnak és kisebb-nagyobb hazugságokon is rajtakapom őket De legalább egy idő után kezdem átlátni, kiben mikor bízhatok meg. Nem könnyű, sőt fárasztó!)

Napközben a babák otthon maradnak. Akik már tudnak járni, azokkal nap mint nap kimegyünk az udvarra. Meglátogatjuk a röfiket, bocikat meg kecskéket. Minden nap ugyanakkora lelkesedéssel szemlélik őket. :-) A csecsemők sokat sírnak, de ha felkapom, óriási hála a szemében, hogy kicsit vele is van foglalkozva. Szeretik hallgatni a magyar népdalokat, attól megnyugszanak.

Esténként és hétvégente sokat játszunk, de csak egyszerűbb játékokat, a komolyabb szabályok már gondot okoznak, nem is erőltetem. Rajzolni, színezni, festeni imádnak. Ilyet sem oviban, sem az iskolában nem csinálnak. Barkácsolunk mindenféle szépet a magyar családoknak, akik a gyerekeket támogatják. Nagyon hálásak érte. Majd kiszínezzük a szobákat a gyerekek színes kéznyomaival. Imádják, hogy magukra kenhetik a festéket. Csillogós tetkót rakunk fel, nagy harc megy, hogy ki melyiket kapja, de mindenki kap egyet, mehet a buli. Berakjuk a zenét és megy a tánc. A vérükben van, még a legkisebbnek is. A kezükbe adok partvist, vödröt, botokat, csörgőt, máris olyan ritmusok állnak össze!

Nagy élmény mikor strandolni megyünk. Hetek óta csak erről beszélnek, óriási az öröm, mikor végre ott lehetnek. Imádnak a rétre járni, focizni, fára mászni, mangót gyűjteni. Néha mezítláb, kicsit szakadt ruhákban, de bátran. Igazi kis vadócok, egész nap kint vannak a szabadban. A természet gyermekei ők.

Aztán főzünk is többször. A nagyobbak segítenek is a csirkepörköltet elkészíteni, a végén még a kondért is kinyalják, annyira ízlik nekik. Végre valami más, végre egy kis hús. Aztán pedig forró csokit főzünk desszertnek. Van aki, mint a kis mókus, zacskóba rejti és magával viszi az ágyba. Azt mondja, azért, hogy minél tovább kitartson :-) Amúgy is kevés az, ami saját. Nem is nagyon tudják, ez mit jelent, mert mindent megosztanak egymással. De néha jó valami kis sajátot eldugni az ágyban, még ha az ágy már nem is igazán saját, mert ketten alszanak egy ágyban.

És végül a minden este elhangzó, szállóigévé vált: Good night, sleep tight, sweet dreams, bye-bye. Villanyoltás.