A kis bicebóca (M. Panka)

Az egyébként életvidám Theresie napról napra jobban bicegett és egyre nagyobb fájdalmai voltak. A legközelebbi kórházban csupán abból állt a 4 éves kislány kezelése, hogy egész nap feküdnie kellett, és egy nagy nehezékkel húzták a lábát. Nem csoda hát, hogy 1 hónap elteltével mélabúsan jött haza a kórházból. Végül elküldtük a röntgenfelvételét egy itthoni orvos ismerősünknek, aki diagnosztizálta a betegséget. Kiderült, hogy teljesen tehermentesíteni kell a csípőjét, ami vagy mankóval, vagy járógéppel oldható meg. Bár sikerült egy mankót venni neki, és Sister Willy megtanította vele járni, továbbra is komoly gondot okozott számára a közlekedés és nem tudta kivenni részét a többi gyerekkel való játékból. Több heti szervezés után felvittük a fővárosba, ahol két hét alatt elkészült a személyre szabott járógépe. Az összeg (kb.60 ezer Ft), amit az alapítvány fizetett érte, egy átlagos kenyai embernek (pl. az árvaházi gondozóknak) több mint fél éves fizetése. A legtöbb kenyai gyerek tehát ebből a betegségből nagy eséllyel soha nem gyógyul ki és nem tanul meg újra fájdalom nélkül járni. Theresie viszont nem szomorkodik többet, le sem lehet törölni a mosolyt az arcáról, újra csacsog és játszik.

Az árvaház vezetője, Sister Willy mindeközben megállás nélkül dolgozott a földeken. Az egyik nap végén, amikor már sántított a sok munkától, Theresie meglátta és odaszólt neki: „Olyan vagy, mint én! Szólj Pankának, felvisz Nairobiba, majd lesz Neked is másik lábad és többé nem fog fájni.”

Reméljük, hogy két év múlva újra két egészséges lábon tud majd szaladni a kislány.