Első önkéntes élményem

Göncző Dóra vagyok, 24 éves, és az alapítványhoz való csatlakozásom után pár nappal már lehetőségem is nyílt részt venni egy itthoni önkéntes munkában: játékos-vetélkedős-kézműves foglalkozást tartottunk a Taitával a pilis gyermekotthon gyerkőceinek Terényben.

Nagyon örültem neki, hiszen szeretem a gyerekeket, mindig is nagyon jól kijöttem velük. A gondolat, hogy ők a korukhoz képest szellemileg és testileg picit visszamaradottak, illetve, hogy legtöbbjük szülő nélkül nő fel, kicsit megijesztett először, de szeretem a kihívásokat, így azonnal jelentkeztem.

Előző éjszaka keveset tudtam csak aludni, sok kérdés volt bennem. Hogy fogom megtalálni velük a közös hangot, milyen érzéseket vált majd ki belőlem, mennyire nyitottak egy idegen felé, miközben már megannyi sérülésük van... Mikor Terénybe értünk, a gyerekek még csak akkor reggeliztek, némelyik még pizsiben, de látszott rajtuk, hogy izgatottak, hogy megjöttünk, odajöttek bemutatkozni és üdvözölni minket. A 11 éves autista kisfiú, Alex, egyből a nyakunkba ugrott. Ezek után szerencsére az összes aggodalmam elszállt.

Miután mindenki elkészült, elkezdődtek a délelőtti játékos, vicces vetélkedők. Meglepő módon, 1-2 ember kivételével mindenki kivette a maga részét, próbáltuk bevonni a kamaszokat is, inkább több, mint kevesebb sikerrel. :) Úgy tűnt, hogy mindenki nagyon élvezte, sokat nevettek, és látszólag el is fáradtak. Pihenésképpen bementünk velük a házba, volt, aki ebédelt, volt, aki labdázni vagy kártyázni szeretett volna velünk, közben pedig előkészültünk a délutáni kézműves foglalkozáshoz is. A színes kartonokból és papírokból álomfogót, esőbotot és hasonló kreatív dolgokat készíthettek.

Búcsúzkodáskor sokan egy öleléssel és pár kedves szóval köszöntek el tőlünk, látszott rajtuk, hogy mennyire hálásak, és hogy mennyire jól érezték magukat. Hazafelé mi is ugyanezen a véleményen voltunk, fáradtan, de jó érzéssel zártuk sikeresen ezt a napot. Sokféle érzelem volt bennem a következő napokban, hetekben, de ami talán a legfontosabb, hogy amikor egy ilyen helyre mész, ahol árva és egyben szellemileg visszamaradott gyerekek vannak, akik nem a saját döntésük miatt kerültek be egy otthonba, megtapasztalhatod, hogy nekik mennyivel nehezebb a gyerekkoruk, hogy részben korlátozva vannak, érezhető rajtuk egyben a feszültség és a szabadság érzése is. Ennek ellenére én egy hatalmas élménnyel távoztam, abszolút nem volt fizikailag megterhelő, és ha csak egy gyerkőcnek szebbé tehettük a napját, már nagyon megérte.

Hogy miért Taita?

Afrika iránti érdeklődésem mindig is megvolt, de igazán csak akkor kezdett el foglalkoztatni, amikor az egyik balatoni világzenei fesztiválon megismertem egy híres szenegáli énekes-zenészt, illetve a zenekar többi tagját. Nagyon közvetlenek és barátságosak voltak, így bátorkodtam kicsit faggatni őket, hogy honnan jöttek; meséltek a kultúrájukról is. A fesztiválról hazaérve elkezdtem keresgélni a közösségi médiában afrikai csoportok után, így találtam rá a Taita Alapítványra. Írtam is egy e-mail-t nekik, hogy érdekelne a tevékenységük és szeretnék többet tudni a munkásságukról. Nagyon részletes és pontos leírást kaptam, illetve fel is ajánlottak egy önkéntes lehetőséget, ami a terényi foglalkozásuk volt…